PC Gaming

Ma már nevetnivaló látni, hogy az 1992-ben kiadott Flashback esetében a marketingesek a "CD-ROM játék egy kazettán" kifejezéssel próbálták hangsúlyozni, hogy milyen magas szintű élményben lehet része annak, aki belemerül a Delphine Software által Amigára kiadott, később más platformokra is kiterjedő játék franchise-ba. Valóban kiváló volt: kiváló grafikával rendelkezett, kellemes élmény volt játszani vele, és nem csak a kritikusok, hanem a játékosok is így érezték, amit a kiadásának sikere is alátámasztott. Sokan még ma is őrzik emlékeiket, és akik mégsem, azok bátran elővehetik, hiszen modern rendszereken is fut, sőt, remaster is készült belőle.

Paul Cuisset, az eredeti játék alkotója a Microids stúdiójával együttműködve hozta most el a számozott folytatást, ezért annál furcsább, hogy a végeredmény ilyen csalódást kelt - bár vannak benne az eredetit idéző elemek, összességében a Flashback 2 hatalmas csalódásnak bizonyul.

Mindenki tudja, hogy 30 évvel ezelőtt a játékfejlesztés teljesen más volt, mint ma - nem mondanám, hogy könnyebb volt, inkább másképp nehéz. Cuisset közreműködése ezért nem volt garancia semmire, és nem is őt lehet hibáztatni a rossz döntésekért, az elavult megoldásokért, de joggal lehet neheztelni rá, hogy nem tett meg mindent azért, hogy megakadályozza ennek a játéknak a megjelenését.

A főszereplő ismét Conrad B. Hart, aki a történet elején barátját, Iant keresi, és ahhoz, hogy megtalálja, különféle feladatokat kell elvégeznie az Egyesült Világok városaiban. Ebben segíti őt A.I.S.H.A., az AI-támogatott fegyver, ami a játék során fokozatosan fejlődik. A városokat korlátozottan járhatjuk be, és közlekedhetünk motorral, de ez semmi más, csak unalmas időtöltés, nem ad hozzá semmit a hangulathoz vagy a beleéléshez.

A mászkálást oldalnézetből, de 3D-s térben kell végeznünk, ami ötpercenként bosszúságot okoz. A célzás, a térérzékelés, a mozgás nehézkesebb így, a tereptárgyakban könnyen felakadunk. A célzás automatikusan történik, ha közel vagyunk a célpontokhoz, de ez semmivel sem érdekesebb vagy kényelmesebb, mint a hagyományos 2.5D-s nézet, ahol csak síkban kell céloznunk.

A küzdelmek során csak akkor lehetünk sikeresek, ha folyamatosan lövöldözünk, és figyeljük Conrad pajzsát és életerejét. Nincs taktikázás fedezékrendszerrel, nincs izgalom, csak gombnyomkodás, majd egyszer csak vége van. A fejlesztők valószínűleg érezték, hogy valami nem stimmel, ezért bevezették azt az opciót, hogy a halálozás után azonnal felállhatunk, és folytathatjuk az összecsapást, mintha semmi sem történt volna.

Kínos, amikor olyan ellenfelekre kell lőnünk, akik a képernyőn kívülről támadnak ránk, és hogy lássuk őket, közelebb kell mennünk, kibújva a minimális fedezékből, amit dobozok nyújtanak. A katonák és robotok buták, de még kínosabb, amikor az AI által vezérelt karakterek képtelenek követni minket elfogadható tempóban.

És mindezek mellett a PlayStation 5-ön folyamatosak a reccenések, holott sem a részletesség, sem a látvány nem indokolja ezt. Előfordult, hogy valami akadályozta a továbbhaladást, például a szög hackelős fejtörői csak azért voltak nehezebbek, mert a feladvány beleolvadt a háttérbe, vagy egy-egy NPC feje fölött nem volt látható jelölés. A táblák feliratai is olvashatatlanok, ami ugyan nem befolyásolja a játékmenetet, de az élményt sem segíti elő.

A történet néhány érdekesebb részt tartogat, néhányat az eredetiből átemeltek, de az egész nem tesz hozzá az élményhez. 2023-ban egy 2.5D-s akciójátékot sokkal jobban lehet kivitelezni, és nem szükséges, hogy ultramodern legyen - elég lett volna a Shadow Complex-tól tanulni. Ennek a játéknak legalább egy szórakoztató, ha

nem más, B-kategóriás cyberpunk akciókalandnak kellett volna lennie, azonban 40 euróért ez sértő, különösen az eredeti Flashback rajongóinak. Jobban jársz, ha kétszer végigjátszod az eredetit minden szempontból.