Régen óriási mennyiségű időt töltöttem a Tomb Raider sorozat játékaival - ahogyan sok más játékkal a '90-es években és korábban.
Az igazság az, hogy inkább csak elindítottam ezeket a játékokat, és általában csak az első egy-két pályáig jutottam el. Most, közel 28 évvel az első rész megjelenése után, 20 évnyi játékélmény birtokában rá kellett döbbennem, hogy még mindig nem vagyok képes végigvinni ezeket a játékokat - még a klasszikus, nehézkes irányítás sem teszi egyszerűvé a dolgot, bár az már nem okoz akkora problémát, mint régen.
Az Aspyr felújította az első három részt, és bár láthatók változások, az élmény mégsem olyan, mint a modern játékoknál. Ha csak a felújított grafikát nézzük, úgy tűnhet, mintha semmi sem változott volna, mivel a textúrák és a modellek még mindig régieknek tűnnek. Az emlékeink azonban elhomályosítják ezt a tényt.
Talán Lara kinézetének változása mégis feltűnő: arcán kevésbé látszik a riadalom, haja hosszabb, és a testvonások is finomabbak lettek.
Az igazság az, hogy nagyon is láthatóak a változások, és egy gombnyomással átválthatunk a régi és az új megjelenés között - minden teljesen más, a fények, a minták, a modellek sokkal részletesebbek, modernabbak, mégis megőrzik a nosztalgia hangulatát, ami visszarepít minket a múltba.
Az átvezetők felbontása is nagyobb lett, és megtekinthetjük azokat régi és új formában is.
A nehézkes irányítás ma még inkább zavaró, de legalább van lehetőségünk a beállításokban módosítani, hogy Larát a bal analóg kar segítségével irányítsuk, míg a lövöldözést a ravaszokkal vezéreljük. A célozás még mindig problémás, de ha közel állunk az ellenfelekhez, akkor legalább talán eltaláljuk őket.
A bossharcok különösen körülményesek lehetnek, amikor próbálunk menekülni, miközben az ellenfelek olyan precízen célba vesznek minket, mintha mágnes vonzana feléjük minket. Habár ez a módszer jobb, mint a régi, még mindig nem tökéletes.
Kicsit zavaró még, hogy a fegyvereket csak a menüből lehet váltani - az ugrás is gondot okozhat, mivel nem mindig reagál megfelelően. A kapaszkodás is időnként problémás lehet, és általában minden fontos ugrás előtt érdemes elmenteni.
A kamera is okozhat némi bosszúságot szűk terekben, és volt, hogy semmit sem láttam, míg újra nem töltöttem az utolsó mentést.
A mentési lehetőségek gyakran kellenek, mivel nincs automatikus mentés, és ha meghalunk, akkor az egész pályát újra kell kezdenünk. Ez kifejezetten körülményes tud lenni, és sok bosszúságot okozhat, mivel a rendszer nem kérdez rá, hogy biztosan azt akarjuk-e csinálni, ami mindent elveszt, amit eddig elértünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
